Értesítő

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Kedves Barátaink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy elkezdődött az új tanév!

A Tébláb Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a 2010/2011-es tanévben is sok szeretettel várja azoknak a 6-22 éves korú gyermekek jelentkezését, akik szívesen megismerkednének a néptánc, népzene, a hagyományőrzés világával!

Régi diákjainknak az oktatás 2010. szeptember 6-től megkezdődik.

Az első két hétben a tavalyi órarend szerint várjuk Önöket és gyermekeiket az órákra, ahol tanáraink segítségével a beiratkozással kapcsolatos adminisztrációt is elvégezhetik a mellékelt
jelentkezési lap kitöltésével.

Új jelentkezőknek beiratkozás: 2010. szeptember 4-5 –én 13 órától 15 óráig a Bókay Kertben
(1181. Budapest, Szélmalom u. 33. tel.: 06-30-3863427) a Tébláb sátorban. /Szeptember Fesztivál/

A hatályos jogszabályok és a 2010. évi oktatási és költségvetési törvény ránk vonatkozó paragrafusai értelmében a szülőkre háruló anyagi hozzájárulást, a térítési díj és tandíj összegét továbbra is érvényesítenünk kell, viszont az összeg nem változott.

A térítési díj csoportos oktatásban (néptánc) 20.000 Ft/félév (277Ft/óra), a tandíj összege 40.000 Ft/
félév (554 Ft/óra).

A térítési díj egyéni oktatásban (népzene) 25.000 Ft/félév (347 Ft/óra), a tandíj összege 50.000 Ft/félév (694 Ft/óra) Az óradíjak számításánál csak a kötelező tanórákat vettük figyelembe.

A térítési – ill. tandíj befizetését a már eddig megszokott módon bankszámlánkra történő átutalással
(TÉBLÁB AMI 11718000-20436869) kérjük megtenni, a gyermek neve, csoportja, lakcíme, születési adatai feltűntetésével 2010. szeptember 25-ig.

Az eddigi tanévek tapasztalatai szerint sajnos a pénzügyi szolgáltatók részéről nem volt mindig teljes a megjegyzés rovat kitöltése, ami nehézkessé tette az Önök befizetésének azonosítását.
Ezért az idei tanévben kérjük Önöket, hogy a befizetés igazolását – a számla- vagy készpénzbefizetési bizonylat másolatát – szíveskedjenek eljuttatni a csoportot vezető pedagógusaink felé 2010. szeptember 30-ig.

Továbbiakban is szeretnénk megőrizni azokat a tanórán kívüli közösségi programokat, amelyek eddig is jellemzőek voltak a Téblábra, sajátos színt vittek iskolánk életébe.

Arra kérjük Önöket, hogy lehetőségeik szerint segítsék, támogassák munkánkat oly módon is, hogy a környezetükben lévő esetleges szponzori lehetőségekre felhívják figyelmünket. Szükségünk van egy olyan információs bázis kialakítására, melynek segítségével a művészetoktatás marketingjét teremthetjük meg. Keressük azokat a személyeket, akik a Tébláb Táncművészeti Alapítvány széles körű támogatói körének tagjaként ezt a menedzsment tevékenységet a maguk lehetőségei szerint végezni tudják.

Várjuk azon szülők jelentkezését is, akik szeretnének csatlakozni a KÖSZI-ben működő KTSZCS és a XVIII. kerületben immár 7. éve működő TSZCS felnőtt tánccsoportokhoz.

Budapest, 2010.szeptember 1.

Tisztelettel:

Gorácz ózsef   Vörös Árpád
  Igazgató
az intézmény alapítója,
a kuratórium vezetője

Letölthető dokumentumok: